Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.03.

Megrázó részletek: megszólalt a tapolcai baleset egyik áldozatának nagyapja

Négy fiatal autózott a halálba az új év első napján Tapolcánál. A tilos jelzés ellenére hajthattak a vasúti átkelőben a sínekre.

I. Gergő, S. Norbert, Sz. Meláni, Gy. Zoltán és Gy. Dóri utazott abban az autóban, amely szombat délelőtt ütközött a vonattal egy vasúti átkelőben Tapolca mellett. A tilos jelzés ellenére hajthattak a vasúti átkelőben a sínekre. Egy szerelvény 60 méteren keresztül tolta magával a kocsit.

Négyen azonnal meghaltak, Dórit a szombathelyi kórházba szállították. Mint az a fiatalokról kiderült, valamennyien éltanulók, és közülük többen kiváló sportolók is voltak. Gergő és Norbert NB I-es röplabdázóként érvényesültek, Zoltán a futballpályán bontogatta szárnyait. A szigorú életmódjukból adódóan alkoholt szinte sosem fogyasztottak, és az ismerőseik szerint a szilveszteri mulatozást sem vihették túlzásba. János, Gergő nagyapja a Borsnak elmondta: az unokája Kaposvárott lakott albérletben, hiszen a helyi csapatban játszott.

Tapolca, 2022. január 1.
MTI/Varga György

„Rendszeresen látogatott engem, nagyon jó unoka volt, és azt is tudom, hogy kiváló testvére volt Bencének. Most érte is aggódnom kell, hiszen ők ketten szinte össze voltak nőve” – mesélte a lapnak János, aki szeretne magyarázatot kapni a történtekre, de eddig semmi biztosat nem hallott a körülményekről.

„Úgy tudom, Gergő eredetileg egy másik barátját kérte meg, hogy a nemesgulácsi buli után vigye haza, de ő elkeveredett az éjszaka forgatagában. Akkor jött az ötlet, hogy megkéri Zoliékat, menjenek el érte és Norbertért” – mondta a nagyszülő.

Zoltán pedig készségesen a kedves ismerőse rendelkezésére állt. Mivel fáradtak voltak, siethettek, de senki sem tudja a társaságról elképzelni, hogy figyelmen kívül hagyták volna a közlekedési szabályokat.

A gépkocsi volánjánál Zoltán ült, a testvére, Dóri pedig hátul, középen foglalt helyet. Talán ennek köszönheti, hogy az ütközést túlélte. Velük utazott az unokatestvérük, Norbert is. Most két település is gyászol. Gy. Zoltán és Sz. Meláni csabrendeki lakosok, I. Gergő és S. Norbert családja pedig Sümegen él.

Végh László, Sümeg polgármestere a Borsnak elmondta: már egyeztetett a tapolcai polgármesterrel a tragédiáról, és megállapodtak abban, hogy a MÁV-nál kezdeményezni fogják, hogy az érintett átkelőben sorompót helyezzenek el.

„Azon a szakaszon sajnos több baleset is történt, ezért mindenképpen szükséges a fejlesztés” – szögezte le Végh, aki igyekszik a családoknak minden szükséges támogatást megadni.

Csabrendeken és Sümegen is gyásznapot tartottak vasárnap, a karácsonyi díszkivilágítást pedig lekapcsolták. A tapolcai plébániatemplomban vasárnap délelőtt szentmise keretében emlékeztek meg az elhunytakról., és Dóri felépüléséért is imádkoztak. A szertartás után kivonultak a tapolcai tragédia helyszínére, hogy ki-ki meggyújthassa a mécsesét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége