1 éve

Ennyi helyen volt szükség a tűzoltókra, most is kétezren vannak szolgálatban

123 helyszínen avatkoztak be a tűzoltók karácsony első napján December 25-én összesen 155 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 123 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. 36 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 87 alkalommal pedig műszaki mentést kellett végezniük.

Karácsony első napján helyenként ónos eső nehezítette a közlekedést. A közlekedési balesetek mellett lakástüzek, kigyulladt melléképületek, égő kazánházak adtak munkát a tűzoltóknak, összesen 27 épület égett – tájékoztatta a Ripost-ot Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

  • Szombat reggel fél nyolc előtt kigyulladt egy családi ház Nógrádmegyeren. A kétszáznegyven négyzetméteres épület tetőszerkezete nyolcvan négyzetméteren égett. Hat járművel huszonnégy tűzoltó vonult ki, akik a tetőszerkezet megbontása után eloltották a lángokat.
  • Negyed tíz körül kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 110-es kilométernél, Zamárdinál. Az utasok időben el tudták hagyni az égő járművet, amelyet a kiérkező tűzoltók eloltottak. A közelben két másik autó ütközött, a tűzoltók áramtalanították ezeket.
  • Fél tizenegy körül Dombegyházra riasztották a tűzoltókat, ahol egy negyven négyzetméteres melléképület gyulladt ki. A tűzben két gázpalack is felhasadt, a harmadik égő gázpalackot a tűzoltók hozták ki, majd eloltották a lángokat.
  • Fél tizenegy körül kigyulladt egy családi ház kazánházának és a fürdőszobájának mennyezete Szárligeten.
  • Egy gázzal működő grill okozott tüzet egy társasházi lakás teraszán Budapest II. kerületében.
  • A délután folyamán melléképületek égtek Szegeden, Tamásiban, Mezőtúron és Nagykanizsán is.
  • Este fél nyolc körül jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy kömlői ház fürdőszobájában. A tűzoltók is szén-monoxidot mértek az épületben, a mérgező gáz azért keletkezhetett, mert a vízmelegítő nem kapott elég levegőt.
  • Este fél nyolc után tűz keletkezett egy egri társasház ötödik emeleti lakásában. A tűzoltók hatvanöt embert kísértek ki az épületből, majd eloltották a lángokat. A beavatkozás után mindenki hazamehetett.
  • Karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban ötszáz járművel. Ha ügyelünk a gyertyákra, adventi koszorúkra, fényfüzérekre, főzésre, fűtésre és az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetünk, elkerüljük a találkozót velük.

    A tűzoltók egyébként videóval kívántak mindenkinek kellemes ünnepeket:

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Szexi képek kerültek elő Jennifer Anistonról

    origo.hu

    Kicsúsztak a szűk, csipkés bodyból az Ázsia Expressz új sztárjának mellei - kép

    borsonline.hu

    4 éves kisfiú maradt félárván: Egyszer már túlélt egy horrorbalesetet a Pilisvörösváron meghalt családanya

    hirtv.hu

    Élesedik a helyzet a déli határon

    ripost.hu

    Lebuktak: cserélt a koldusmaffia a Vörösmarty téren - videó

    vg.hu

    Prémium Magyar Állampapír: mi a jobb, eladni 2025-ben vagy megtartani lejáratig?

    origo.hu

    Shakira nem szégyelli bevallani, még mindig padlón van Piqué miatt - kép

    mindmegette.hu

    Hungarikum a javából! Isteni csikós tokány, aminek a sűrű szaftja tunkolásért kiált

    ripost.hu

    Novák Katalin a Guns N' Roses sztárjával találkozott - Fotó

    ripost.hu

    „Micsoda értelmetlen halál!” – gyászol a magyar énekes

    life.hu

    Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    NÍNÓ

    Akciófilm a VIII. kerületben: menekülés közben zuhant le az erkélyről a boltban tomboló férfi

    POLITIK

    Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

    POLITIK

    Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

    POLITIK

    Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

    NÍNÓ

    Középiskolás diák késelt a plázában

    NÍNÓ

    Nagy a baj, lezárták az M3-ast Budapest felé

    NÍNÓ

    Rendőrök mentették meg a békéscsabai fiú életét - Fotó!

    NÍNÓ

    Három lövéssel állította meg az embercsempészt a szentendrei rendőr - Videó