RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő dolgok derültek ki a férfiról, aki teherautóval halálra gázolta a magyar nőt

Megdöbbentő dolgok derültek ki a férfiról, aki teherautóval halálra gázolta a magyar nőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 06. 19:00

Alaposan megvizsgálták az ügyet a rendőrök.

Jó látási viszonyok, száraz út, óránkénti 50 kilométeres sebesség – mégis meghalt Helvécián, lakott területén, a Kecskeméti út szélén sétáló nő. Mert elütötte egy teherautó sofőrje. Aki ivott. És bár érzékelte a történteket, segítségnyújtás nélkül továbbhajtott 2020 októberében – a vád szerint.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Mint az ügyészség írja: a vádlott észlelte, hogy elütötte a gyalogost, aki meg is sérült. Ennek ellenére elhajtott a teherautóval a helyszínről anélkül, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a sértettnek.

A vád szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint járművet az vezethet, akinek nincs a vérében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Ezen kívül a vádlott azt a közlekedési szabályt is megszegte, miszerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani. Ha a baleset személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halált okozó ittas járművezetésen kívül segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.