Létrehozva: 2021.11.28.

Advent első vasárnapján már ketten is meghaltak lakástűzben

Budapesten is volt egy halálos lakástűz vasárnap délelőtt – tájékoztatta Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese az MTI-t.

Advent első vasárnapján ez már a második halálos tűzeset. Korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán halt meg egy ember egy kigyulladt ingatlanban.

Lakástűz Ráckevén: elhunyt egy nő
Fotó: Pixabay

Dóka Imre közleménye szerint a fővárosban, a VI. kerületi Nagymező utca egyik három emeletes társasházához riasztották a tűzoltókat. Egy harminc négyzetméteres földszinti lakás gyulladt ki, amelyben tíz négyzetméteren berendezési tárgyak égtek.

A tűzoltók az oltás során egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A lépcsőházból öt embert kísértek ki a tűzoltók – írták.

A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják – közölte a helyettes szóvivő, kiemelve: a legtöbb tűzeset nyílt láng használatára, elektromos hibára, fűtési rendellenességre, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza, pedig ezek mindegyike megelőzhető lenne egy füstérzékelővel és egy kis odafigyeléssel.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson