RETRO RÁDIÓ

Egy ember meghalt lakástűzben Alsózsolcán, ez volt az oka

Egy ember meghalt lakástűzben Alsózsolcán, ez volt az oka
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 28. 11:20

Egy ember lakástűzben vesztette életét Alsózsolcán vasárnap reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese az MTI-vel.

Dóka Imre közleménye szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, a Kossuth Lajos utcában egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában keletkezett a tűz. A szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett.


Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A miskolci hivatásos tűzoltók a szobában egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni – ismertette.

A tűz keletkezési körülményeit még vizsgálják, de – mint írta – nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőberendezés okozta. Mint a szóvivő-helyettes megjegyezte: gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz.

Mindegy, hogy milyen technológiával fűtenek, ezek hőtermelő, gyakran nyílt lánggal égő berendezések, és a meghibásodásukból, figyelmetlen használatukból lakástűz keletkezhet – hívta fel a figyelmet Dóka Imre, hozzátéve: fontos ezeket karbantartani, a közelükből pedig minden éghető anyagot elpakolni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.