1 éve

Robbanás előtt az influenzabomba: kétszer-háromszor annyian fordultak orvoshoz, mint a Covid előtt

Az influenza ellen többféle módon védekezhetünk: az oltás hatékony, emellett a maszkviselés, a gyakori kézmosás és a távolságtartás is segíthet.

Szerző ripost

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint október 11. és 17. között (41. hét) az országban tízezer embert fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján hétfőn.

A betegek 24 százaléka 14 év alatti, 31,2 százaléka 15-34 éves, 32,7 százalékuk a 35-59 évesek, míg 12,1 százalékuk a 60 éven felettiek korcsoportjából került ki.

Sok módon gátolhatjuk az influenza terjedését
Fotó: Pixabay

A 40. és a 41. héten elvégzett laboratóriumi vizsgálatok influenzavírust nem igazoltak.

A fenti adatok szerint kétszer-háromszor annyian fordulnak orvoshoz, mint a koronavírus előtti évek azonos időszakában, 2018-ban (3500-an), míg 2019-ben (4050-en).

A koronavírus kapcsán megtanult védekezési formákat most is érdemes alkalmazni, főleg, mert a hétvégi összesített adatok alapján a koronavírus-fertőzöttek száma is jelentősen emelkedik.

A maszkhasználat, a gyakori kézmosás és az egymástól való távolságtartás nagymértékben akadályozhatja a koronavírus és az influenzavírus terjedését, ahogy történt ez a tavalyi évben: 2020-ban az előző évekhez képest sokkal kevesebb ember betegedett meg influenzában, köszönhetően az egyéni óvintézkedéseknek.

Emellett érdemes a háziorvosnál igényelni az influenza elleni védőoltást is.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

19 évesen meghalt a magyar focikapus

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

life.hu

Nem kímél ma minket az időjárás: felhőszakadás, jégeső várható ezeken a területeken

mandiner.hu

Íme, az ember, aki már 28-szor megmászta az Everestet

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

hirtv.hu

Zavargások Koszovóban: magyar katonák is megsérültek az összecsapásokban

origo.hu

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

mindmegette.hu

6 tévhit a cukorról, amit meglepően sokan tényként kezelnek

ripost.hu

Ez csúnya! Kamu luxusórával bukott le Kozso - Videó

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

mandiner.hu

Webshopon keresztül vásárolunk laborvizsgálatot(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Félek, hogy az anyja kárt tesz magában vagy a kislányban” - eltűnt lánya miatt aggódik a kétségbeesett apa

NÍNÓ

Az eper miatt már a rendőrség is nyomozni kezdett Budapesten

NÍNÓ

Két kicsi gyereket hagyott hátra a Miskolcnál kiégett autóban elhunyt házaspár

NÍNÓ

Az egész utat lezárták, akkora baleset történt Büknél

NÍNÓ

Újabb hajó szerencsétlenség történt, négyen meghaltak - Videó

NÍNÓ

A Balatonparttól 150 méterre találtak rá egy 84 éves férfira a rendőrök

NÍNÓ

Elesett az M0-s, baleset miatt torlódik a forgalom

NÍNÓ

Megöltek egy nyugdíjast Budapesten