tóth gabi
Még 30 percig élhetett B. Kata, az a fiatal lány, akit szilveszterkor gázolt halálra az M3-as autópályán az akkor 20 éves V. Martin.
Fekete ingben, családja nélkül, egyedül lépett be a tárgyalóterembe a most 22 éves V. Martin, aki 2019-ben halálra gázolta az M3-as autópályán a fiatal nőt, B. Katát. Mint arról akkor a Ripost is írt, Kata és szerelme, Zoltán egy szilveszteri Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé, amikor összevesztek a kocsiban.
A férfi a leállósávba húzódott, hogy megbeszéljék a gondot, Kata azonban kipattant az autóból, rázárta Zoltánra a kocsit, majd dühösen sétálni kezdett az M0-ra vezető lehajtó felé. Ekkor száguldott arra a hazafelé tartó Martin is, aki elgázolta Katát, azonban ahelyett, hogy megállt volna, továbbhajtott, és csak másnap, már a házukhoz érkező zsaruk találták meg. A haldokló nőhöz először az utánuk érkező Tankcsapda egyik tagja érkezett meg elsőnek, Sidi a mentők kiérkezéséig fogta Kata kezét.
Martint segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, 10 hónap, 2 évre felfüggesztett fogházat javasoltak neki, azonban nem ismerte el a vádban szereplő vétséget. Mint kiderült, arra alapoznak, hogy Kata az ütközés után életét vesztette, így a férfi nem tudott volna rajta segíteni.
Kata édesanyja, Anikó eljött a tárgyalásra, pont a lánya halálát okozó férfi mögött foglalt helyet, és sokkos állapotban hallgatta az elhangzottakat, ugyanis eddig ő sem tudta, hogy Kata még fél óráig életben lehetett az ütközés után.
„Eddig úgy tudtam, hogy Kata azonnal meghalt, így kicsit könnyebb volt. Iszonyúan megrázott a hír. Ha igaz ez, hogy a lányom még 30 percet élt...” – mondta az asszony elcsukló hangon a Borsnak.
A gyászoló anyuka szerint Martin védekezése balgaság, hisz akárhogyan is történt, nem győződött meg arról, hogy Kata él-e még. Nem a bírói ítélet érdekelte, mint mondta, az Katát már nem hozza vissza, de szeretett volna a férfi szemébe nézni.
„Most láttam először, szerettem volna a szemébe nézni. Megkérdezném, miért nem állt meg, hiszen ez az ő legfőbb bűne, ha már a baleset megtörtént” – szögezte le. Hozzátette, a család még mindig nem ocsúdott fel a fájdalomból, amit elfogadni nem lehet, csak vele élni. „Rettenetesen szétzilálta a családunkat a tragédia” – mondta