RETRO RÁDIÓ

Újabb megrázkódtatás érte a halálra éheztetett Kiara testvérét

kiara
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 07. 30. 08:20

A kis Kiara szülei börtönbe kerültek, miután 2016-ban éhen halt miattuk a kisebbik lányuk. Most a tizenegy éves Kincső sorsa is megpecsételődött.

A szabadlábon lévő rokonok és családtagok tudta nélkül nemrégiben örökbe adták a halálra éheztetett Kiara nővérét. A tizenegy éves Kincsőt a börtönben ülő édesapja akarta öt év múlva magához venni, de erre már nem lesz lehetősége: a nagyszülők és a családtagok at sem tudják, hova került a kislány.

„Embertelen és érzéketlen döntést hozott a gyámhatóság. Hiszen az a kislány szeretett minket. Az íróasztal mögött ücsörgő, érzéketlen bürokraták nemcsak a szüleitől, hanem tőlünk is megfosztották Kincsőkét. Ráadásul még a nevét is megváltoztatták. Pedig még 80 éves koromban is rendszeresen elmentem Hevesre meglátogatni őt. Kincsőke most 11 éves, szerencsére a hivatalnokok soha nem törölhetik ki a szülei emlékét az agyából” – mondta el a Blikknek a gyerek nagymamája.

A gyámhatóság határozata ugyanakkor bizonyos szempontból érthető, mert bár a nagyszülők nem vettek részt a kis Kiara halálra éheztetésében, nem is tettek ellene semmit; pedig a látogatásaik alkalmával láthatták, hogy a másfél éves kislány alig három és fél kiló volt.

A gyerek végül 2016 májusában hunyt el, éhen halt. A szülők, J. Médea és K. Gusztáv 18 és 15 év fegyházbüntetést kaptak különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.