RETRO RÁDIÓ

Életmentés közben ragadta magával az örvénylő Duna a hős magyar fiatalt

Életmentés közben ragadta magával az örvénylő Duna a hős magyar fiatalt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 25. 05:40

Kovács Csaba egyszerűen imádta a kutyáját, Bessyt. Vele túrázott éppen, amikor a kutyus belecsúszott a Dunába. A hős magyar fiatal kimentette, de annyi ereje nem maradt, hogy ő is kimásszon az örvénylő folyóból.

Kovács Csaba, a hős magyar fiatal soha nem akart beállni a sorba: lázadt az életnek nevezett taposómalom ellen, inkább világot látott, utazott, élményeket akart szerezni. Hatalmas szíve volt, mindig segített a bajba jutottakon, egyszer egy sérült kis madárkát vitt haza, megszelídítette, a városban úgy közlekedtek, hogy Crowley a vállán csücsült – írja a Bors.

Csaba sokat volt a Duna partján, ott ahol most életét veszítette (Fotó: Bors)

„A sok kaland után végre megállapodott, Ausztriában éltek a párjával, akivel már a babát tervezték” – mesélte szomorúan Csabi testvére, Vivien. Azt is elárulta, hogy bátyja néhány hónappal ezelőtt a Mancs menedék Állatvédő Egyesülettől örökbe fogadott egy kutyust, Bessyt. „Csabi egyenesen imádta, mindenre megtanította, ahová tudta, vitte magával. Nagyokat sétáltak hármasban, azért is furcsa, hogy a tragikus napon egyedül ment ki Bessyvel. A Duna holtágánál jártak, a zsilip mellett, frizbiztek, amikor a kutyus belecsúszott az örvénylő vízbe. A bátyám azonnal utánaugrott, sikerült is kimentenie, kitette a partra, de ő már nem bírt kimászni…”

Bessy és gazdája, Csaba (Fotó: Bors)

Miközben Csabi mentette a kutyáját, a rendőrök is odaértek, de a hős gazdinak már csak a holttestét tudták kihúzni, Bessyt pedig visszaadták a párjának.

„Csabi számomra nem csak egy testvér volt. Egy személyben volt a legjobb barátom is, akivel a legmélyebb érzelmeimet és a legféltettebb titkaimat megoszthattam, tanítóm, aki igazi értékrendekre okított, helyes irányt mutatott, ha megérdemeltem, megdorgált, ha megszolgáltam, megdicsért. Ő mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, akkor is, ha éppen a világ másik végén koktélt szürcsölgetett. Pár perc beszélgetés vele, és máris szebbnek láttam a világot. Azt terveztük, hogy hamarosan költöznek kedvesével utánunk Németországba, hogy közelebb legyen hozzánk. Mert neki csak mi számítottunk: édesanyánk, a párja, én és Bessy… Nem tudom, hogyan lesz nélküle” – zárta szomorúan a beszélgetést Vivien, a kutyájáért öntetlenül életét áldozó fiatal férfi testvére.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.