RETRO RÁDIÓ

„Jól van, húzzanak be!” – egy felüljáróról akarta levetni magát egy férfi Pesten

Új applikációt fejlesztett a rendőrség
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 28. 12:50

A Pest megyei életvédelmi detektívek egy vasúti sínek feletti korlátról húzva mentették meg egy mindenre elszánt férfi életét.

Csupán a szerencsén múlott, hogy egy öngyilkosságra készülő férfi élete megmenekült. Az életvédelmisek csütörtök késő este Vecsésről a főváros felé tartottak, amikor a Csévéző utcai lámpás kereszteződésnél leintették őket.

Egy férfihoz kértek segítséget, aki a vasúti felüljáró korlátján kívül álldogált egy sörrel a kezében és a sínek közé akart ugrani.

Fotó: 123RF

A három nyomozó két oldalról hangtalanul megközelítették a maga elé révedő férfit, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül megragadták. Ezzel akadályozva meg, hogy hirtelen vagy az ijedtség miatt a mélybe vesse magát.

Húzni kezdték a korlát felé, a férfi ellenállt, többször kérte, hagyják őt, mert le akar ugrani. Folyamatosan igyekeztek nyugtatni, beszéltek hozzá, ám még mindig csak tartani tudták, visszahúzni nem, annak ellenére, hogy mindhárman erősen fogták.

Mindeközben a környéken összesereglett népes nézőközönségből egy állampolgárt megkértek, hívjon mentőt.

A rábeszélés egy idő után hatott, a férfi elsírta magát, a fogás ellen tovább nem küzdött és közölte: „Jól van, húzzanak be!” Mindhárom nyomozó kellett ahhoz, hogy a közel 100 kilós, testes férfit átvonszolják a korláton és a járdán biztonságba helyezzék.

A kiérkező mentők kórházba vitték a hős rendőrök közbeavatkozásának köszönhetően életben maradt férfit – számolt be róla a Police.

Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.