RETRO RÁDIÓ

Kettős emberölés Kislángon: Vérben úszva találtak a házaspárra

A rendőrség is felhívta a csaló webshopot
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 07. 11:51

Szinte azonnal elkapták a rendőrök a tettest. A holttestekre egy ismerősük talált rá, vérben úszott a ház.

Kettős emberölés történt a Fejér megyei Kislángon. Nem érte el egy férfi egy ismerősét, ezért átment hozzá, a házuknál azonban vérnyomokat talált, és rögtön értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök a helyszínen egy nő és egy férfi holttestét találták meg, és már a helyszínen megállapították, hogy halálukat idegenkezűség okozta.

A Deltahirek.hu úgy tudja, a házaspár sonkalopás közben érte tetten a gyilkost, aki nem habozott, azonnal a két idős emberre támadt. Úgy tudjuk, az elkövető vascsövet, kést és baltát is használt a bűncselekmény elkövetéséhez, egyiküket szinte feldarabolta, majd a holttesteket egy aknába dobta.

Kettős emberölés Kislángon

A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók egy órán belül elfogták az emberöléssel gyanúsítható 26 éves férfit, aki ellen emberölés bűntett miatt eljárást indítottak. A helyszíni szemle és a nyomozati cselekmények még folyamatban vannak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.