Létrehozva: 2021.01.24.

Mi folyik itt Ózdon? Az italozás és az eltűnt telefon után előkerült a bozótvágó

Mintha egy filmbe csöppentünk volna!

Bozótvágóval indult Ózdon elvesztett telefonja keresésére az a férfi, aki korábbi italozó cimboráit akarta felelősségre vonni eltűnt mobilja miatt – áll a rendőrség honlapján.

Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei 2021. január 23-án 22 óra 45 perckor az Árpád vezér utcán egy, az épület felé kiabáló, szitkozódó férfire lettek figyelmesek. A lépcsőházból ekkor kiszaladt további három férfi és összeverekedtek. A férfiaknál különféle karók és más eszközök is voltak. A járőrök azonnal a verekedéshez siettek, majd megkezdték a felek szétválasztását. A helyszínre további rendőri egységek is érkeztek. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A szemmel láthatóan erősen ittas társaság tagjai az egyenruhásoknak elmondták, hogy az este folyamán együtt italoztak, majd mindenki hazament. Az egyik férfi otthon észlelte, hogy nincs meg telefonja, ezért dühös lett és magához véve egy bozótvágót telefonja keresésére indult. Eszébe jutott az is, hogy esetleg italozó partnerei vették el készülékét, ezért a lépcsőházukhoz ment és ott hangosan, szitkozódva hívta őket újra az udvarra. A barátok a hívó szóra egy-egy karót vettek magukhoz és az udvarra siettek, ahol összeverekedtek.

A rendőrök észlelték az incidenst és elfogták a verekedőket.

Az Ózdi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó