Létrehozva: 2020.10.05.

Őrület! Három nap alatt 143 baleset az ország útjain

Az elmúlt három napban hatan haltak meg az ország útjain. Összesen 143 olyan baleset történt, melyben valaki megsérült.

Magyarország területén október 2-án 0 órától október 4-én 24 óráig a rendőrök 143 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat személy vesztette életét, 48 súlyos és 89 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 530 személyt fogott el, közülük 103 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 335 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 525 személyt állítottak elő, közülük 41 embert ittas vezetés gyanúja miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó