RETRO RÁDIÓ

Most jött a hír: Szörnyű gázolás történt Budapesten

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 10. 11. 12:40

A baleset a Fehérvári út és a Hauszmann Alajos utca kereszteződésében történt.

Halálra gázolt egy embert egy autóbusz a XI. kerületben, a Fehérvári út és a Hauszmann Alajos utca kereszteződésében.

A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói vonultak ki, akik a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A munkálatok ideje alatt az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

FRISSÍTÉS:

Hadházi Kornél, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője közölte az MTI-vel, hogy a baleset halálos áldozata egy rolleres férfi volt.

A turistabusz és az elektromos rollerrel közlekedő férfi is párhuzamosan haladt egymással a Fehérvári úton a belváros felé. Az ütközés akkor történt, amikor a busz jobbra kanyarodott a Hauszmann Alajos utcába, az egyenesen haladó rolleres pedig nem tudott megállni, és a jármű alá csúszott.

A balesetben a húsz év körüli távol-keleti rolleres férfi a helyszínen életét vesztette, a turistabuszon egyedül utazó sofőr nem sérült meg – tette hozzá a szóvivő. Az áldozat közösségi megosztáson alapuló rollert használt.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.