RETRO RÁDIÓ

Vérfürdő a ballagás után: baltával támadt rá exe új férjére a bagaméri férfi

Vérfürdő a ballagás után: baltával támadt rá exe új férjére a bagaméri férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 07. 14:45

Pillanatok alatt kirobbant a vita a két férfi között, dulakodás közben kapta fel a baltát az apuka.

A 42 éves férfi tavaly június 22-én 20 óra körül, fia ballagási ünnepségéről egyenesen egy hajdúböszörményi ingatlanhoz ment, ahol a fiú édesanyja és annak új férje lakott. A volt feleség új férje azonban nem akarta beengedni a házba V. Viktort, aki ezért vitatkozni és dulakodni kezdett vele.

Ezzel a baltával támadt rá a férfira
Fotó: Police

A verekedés közben előkerült egy balta is, amit megszerzett V. Viktor és úgy fejbe vágta vitapartnerét, hogy súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – írja a Police.

A rendőrség a nyomozás során azt is kiderítette, hogy a bagaméri lakos több alkalommal is járt volt feleségénél, ahol fenyegette, szidta a nőt és annak jelenlegi párját. Ezekért őt magánlaksértés és zaklatás vétség elkövetésével is meggyanúsították.

A bagaméri lakos dulakodás közben ragadta meg a „fegyvert”
Fotó: Police

A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették és vele szemben a bíróság elrendelte a letartóztatást.

A tavaly nyáron történt gyilkossági kísérlet kapcsán a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.