RETRO RÁDIÓ

Lezárult a nyomozás: így késelte meg tanárát a győri diák

Lezárult a nyomozás: így késelte meg tanárát a győri diák
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 23. 08:15

A tragikus esetről most több részlet is kiderült.

Ahogy arról korábban a Ripost is beszámolt, egy 17 éves fiatal fiú szúrta le tanárát az egyik győri középiskolában. A bíróság később elrendelte a tinédzser 30 napos letartóztatását.

Ezzel a késsel ölte meg tanárát a győri diák
Fotó: Police.hu

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2019. december 5-én 12 órakor az egyik győri szakközépiskolában késelés történt. A helyszínre érkező rendőrök egy 17 éves fiút fogtak el, aki a fizikaórán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit tanárnőjének -, majd a sértett mögé került, és a zsebkésével egy alkalommal hátba szúrta az 51 éves nőt. Miután a tanárnő a földre került, a fiatalkorú fölé guggolva többször megkísérelte megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A fiatal csak akkor hagyta abba a cselekményét, miután egyik osztálytársa kivette a kezéből a kést.

A nyomozás során kirendelt orvosszakértő véleményében megállapította, hogy a sérülések közül a mellkast ért szúrás alkalmas lehetett volna az emberi élet kioltására. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások alapján az is megállapítható volt, hogy a fiú készült a tettére, azt előre kitervelte.

A megyei rendőr-főkapitányság a fiatalkorúval szemben előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.