RETRO RÁDIÓ

Halált okozott a férfi ütése

Halált okozott a férfi ütése
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 08. 09:30

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást a bajai ügyben.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2019. szeptember 8-án nyomozást rendelt el halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, mert egy bajai kávéházban meghalt egy férfi. A nyomozás adatai szerint a szórakozóhelyen tartózkodó sértettet éjjel egy helybéli – előzetes szóváltást követően – megütötte. Az áldozat ettől a földre esett, és beütötte a fejét. A 32 éves bajai lakos az esés következtében olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy – a helyszínen történt újraélesztés ellenére – elhalálozott. A megyei nyomozók a sértettet megütő, akkor 28 éves férfit – aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ügyében a megyei főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelés javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.