RETRO RÁDIÓ

Gusztustalan, mit művelt a járókeretes nénivel egy férfi Budapesten

Úgy lehet használni, mint egy szirénát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 07. 09:20

A 25 éves férfi több bűncselekményt is elkövetett, végül feladta magát.

O. József 2020. március 4-én este ment be a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra és elmondta, hogy két hónappal korábban betört egyik ismerősének csepeli hétvégi házába. A 25 éves férfi azt is elmondta, mielőtt bement a rendőrségre, újból megpróbált betörni ugyanabba a nyaralóba, de meggondolta magát és inkább feladta magát.

Azt, hogy feladta magát azzal indokolta, hogy megtudta, a nyomozók vidéken élő édesanyjánál keresték, és nem akarta, hogy a rendőrök még egyszer kimenjenek hozzá.

A rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatása közben beismerte azt is, hogy 2019. december 28-án elkövetett egy másik bűncselekményt is. A férfi elmondta a rendőröknek, felajánlotta egy idős , járókerettel közlekedő néninek, hogy hazakíséri, majd a lépcsőházban ellopta az asszony táskáját, és elfutott vele.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületei Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésével gyanúsítja a 25 éves O. Józsefet. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.