RETRO RÁDIÓ

Kódolva volt a baleset: imádott száguldozni a Ferihegyi úti taxis

Kódolva volt a baleset: imádott száguldozni a Ferihegyi úti taxis
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 02. 08. 11:40

A férfit korábban már többször figyelmeztették a barátai, hogy ne vezessen olyan gyorsan, de ő senkire nem hallgatott.

Egy szabálytalanul előző taxis okozta kedd este a Ferihegyi úton Halgas Tibor egykori futballista halálát. A vétkes sofőr ismerősei állítják, nem meglepő, hogy bekövetkezett a tragédia, a taxis ugyanis már korábban is imádott száguldozni.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

„Rengetegen, rengetegszer mondtuk neki, hogy ne menjen úgy, mint az őrült, de sajnos nem hallgatott ránk. Imádta az autókat és a sebességet, szinte mindig padlógázzal közlekedett. Nagyon büszke volt arra, hogy taxis, állandóan olyan képeket osztott meg korábban a közösségi oldalán, ahol a kocsijában feszített. Aztán történt valami, mert a társaságtól, ahol addig alkalmazták, egyszer csak mennie kellett. Úgy tudom, több vitájuk is volt, mert azután sem vette le a kocsijáról a logójukat, hogy már nem tartozott közéjük. Imádott öklözni, amihez a fizikuma is megvolt, nagyon komolyan kigyúrta magát” – mondta el a Blikknek a sofőr egyik ismerőse.

A bíróság pénteken elrendelte a férfi házi őrizetét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.