RETRO RÁDIÓ

Szörnyű, mi derült ki a győri családirtóról, ezt is végignézte a lánya

Szörnyű, mi derült ki a győri családirtóról, ezt is végignézte a lánya
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 12. 18. 08:15

Egy neve elhallgatását kérő bennfentes szerint hibáztak a férfit vizsgáló pszichiáterek.

Nemcsak testvérei meggyilkolását, de három éve édesanyja brutális összekaszabolását is végignézte az ámokfutó győri apa hat­éves, életben maradt kislánya, Léna – írja a Bors.

Fotó: Facebook

A lapnak tegnap megszólalt egy neve elhallgatását kérő férfi. A 2016-os ügyre rálátó, és H. Gábort az eljárással kapcsolatban megismerő forrás helyesli, hogy az igazságügy­miniszter asszony vizsgálatot

kezdeményez a mostani család­irtás miatt.

„A pszichiáter szakértők hibázhattak, amikor nem tárták fel, hogy a férfi továbbra is veszélyt jelenthet a környezetére. Hiszen pontosan ez lett volna a szakértő feladata. Ráadásul ez a férfi sosem próbált színlelni, nem akarta úgymond megvezetni a szakértőket, erre értelmi képességei alapján sem lett volna alkalmas. Ő nem volt egy túl bonyolult ember. A büntetés-végrehajtás nem javasolta feltételes szabadlábra h­elyezését, a szakértői vélemények azonban ezt mégis lehetővé tették. Talán ez a történtek tükrében furcsán hangzik, de nagyon szerette a feleségét és a gyerekeit is, ez nem egy színlelt érzelem volt a részéről. Biztos vagyok benne, hogy beszűkült tudatállapotban követte el cselekményét” - magyarázta az informátor.

A H. Gábor ellen korábban lefolytatott eljárás irataiból kiderül az is: legkisebb lánya, a most hatesztendős Léna a 2016-os támadást is végignézte. Így nem túlzás azt állítani, hogy a férfi kétszer okozott számára feldolgozhatatlan traumát.

„Végignézte, ami az anyjával történt, és utána azt is, ahogyan az apja egy fürdőkádba dobott hajszárítóval végezni akart magával. Most pedig a testvérei halálát. Nem csodálkoznék, ha ezeket a borzalmas élményeket sosem heverné ki” – mondta a lapnak a család egyik ismerőse.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.