RETRO RÁDIÓ

Kipróbálta az új kocsiját, nem kellett volna

lakásmaffia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 17. 11:35

Tizenkét hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Edelényben úgy közlekedett egy frissen vásárolt autóval, hogy nem volt érvényes vezetői engedélye. Ráadásul a megengedett sebességet is túllépte.

Nem sokáig élvezhette vadonatúj autóját egy 51 éves dunakeszi férfi. Miután december 16-án feleségével együtt átvette az edelényi kereskedésben, nem tudta megállni, hogy ne próbálja ki. És ha már kipróbálta, megnézte, mennyivel tud menni. Ekkor kapták el a rendőrök a Szentpéteri úton. Pechjére az is kiderült, hogy nem volt érvényes jogosítványa.

Fotó: police.hu

A járőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra. A hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12hónapra eltiltotta a járművezetéstől és 90 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A járőrök a gyorshajtás miatt, közigazgatási eljárás keretében további 30 000 forint bírságot szabtak ki vele szemben.

A feleséggel, mint autótulajdonossal szemben is eljárás indult járművezetés tiltott átengedése miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.