RETRO RÁDIÓ

Kiderült, miért ölte meg élettársát az albertirsai férfi

Kiderült, miért ölte meg élettársát az albertirsai férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 11. 20:30

Nem lehetett menekvés az albertirsai gyilkos számára, egy tapasztalt nyomozó már jóval a tetem megtalálása előtt bűncselekményre gyanakodott és kiemelt figyelmet szentelt az esetnek.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, november 27-én egy nő holttestére bukkantak a rendőrök egy albertirsai ház pincéjében. Ahogy azt lapunk is megírta, a meggyilkolt nőt családja augusztus óta eltűntként kereste, a rendőrök végül egy tetemkereső kutya segítségével bukkantak a holttestre.

A Zsaru Magazinból most az is kiderült, hogy a nő élettársa miért gyilkolta meg Évát, majd játszotta el hónapokig, hogy ő is aggódva keresi a nőt.

A nő eltűnésének ködös körülményei miatt az életvédelmi alosztály kezdettől fogva bekapcsolódott az eset felderítésébe. Tanúkat hallgattak ki, rekonstruálták, mi történhetett augusztus 10-én, igyekeztek minél pontosabb képet kapni az – ekkor még változatlanul – eltűntként számontartott asszony utolsó ismert óráiról, napjairól. November 27-én, minden lényeges körülmény tisztázása után a nyomozók tudatosan kialakított sorrend felépítésével a nő élettársát, az 56 éves P. Zoltánt hallgatták ki.

„Megtudtuk, hogy P. Zoltán gyakorlatilag kisajátította a nőt. Anyagi biztonságot teremtett ugyan neki, cserébe azonban azt követelte, hogy szakítsa meg kapcsolatát mindenkivel, azt sem engedte, hogy dolgozzon” – nyilatkozta Szépvölgyi Ádám főhadnagy, hozzátéve, hogy a férfi megbukott a poligráfos vizsgálaton is, és állandóan ellentmondásba keveredett. A rendőrség ekkor Szimbát, a tetemkereső kutyát hívta segítségül, aki rövid időn belül jelzett is.

„P. Zoltán a vele szemben felhozott bizonyítékok hatására beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a szóban forgó reggelen meghallott egy telefonbeszélgetést, amiben párja épp arról beszélt a lányának, hogy el fogja őt hagyni. Nem tudta feldolgozni a hallottakat, és egy kezébe kerülő zsineggel a nő mögé került, majd megfojtotta. A testet átvonszolta a szomszédos, lakatlan ingatlanba, aminek a pincéjében elföldelte.”

P. Zoltán emberölés vádjával áll majd a bíróság elé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.