Létrehozva: 2019.11.15.

Fejlemény az összevert magyar anya ügyében, elrendelhetik a távoltartást

A hatgyermekes nő fotói futótűzként terjedtek Facebookon, a történtek után pedig az őt összeverő férfit is elfogták.

voltartási indítványt terjesztett elő az ügyészség a Bujákon súlyos testi sértést elkövető férfi ügyében – közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész pénteken.

Fotó: Police.hu

Bóna Gyula elmondta: a Pásztói Járási Ügyészség az illetékes Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája felé indítványt tett arra, hogy rendelje el az ügy gyanúsítottjának a sértettől való távoltartását, amit, a bűnismétlés megakadályozása érdekében, négy hónapra javasolnak.

Mint ismertette, a járási ügyészségre szerdán érkezett meg a pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztálynak előterjesztése, amely távoltartás elrendelését javasolta azzal az 52 éves miskolci illetőségű férfivel szemben, aki november 9-én Bujákon bántalmazta nőismerősét.

Ezt követően a sértett jogi képviselője útján maga is kérte a távoltartás elrendelését az ügyészségen – tette hozzá.

A főügyész elmondta: az ügyészség indítványa arra irányul, hogy a nyomozási bíró írja elő a gyanúsított részére, hogy a sértettel – közvetlenül vagy közvetve – ne lépjen kapcsolatba, illetve tőle, vagy az ő tényleges tartózkodási helyétől, munkahelyétől, az általa rendszeresen látogatott intézményektől vagy egyéb helytől, különösen nevelési, nevelési-oktatási- vagy gyógykezelés céljából látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során látogatott épülettől tartsa távol magát.

A nő a saját Facebook-oldalán fényképekkel osztotta meg a párkapcsolatában történteket. Azt írta: a férfi – aki katonai főiskolát végzett és alezredes – nem először bántalmazta. Ezúttal eltörte az orrát, a fejét és a testét ököllel szétzúzta, a haját kitépte, és majdnem megfojtotta egy bujáki szállón múlt szombaton.

A rendőrök a férfit elfogták, és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére szerdán közölte, hogy az eset kapcsán intézkedtek az érintett tartalékos katona szolgálati viszonyának soron kívüli megszüntetéséről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés