RETRO RÁDIÓ

Előzött a balesetkor az elhunyt kislány édesanyja, állítja egy szemtanú

Előzött a balesetkor az elhunyt kislány édesanyja, állítja egy szemtanú
Létrehozva2019. 11. 23. 06:30

Borzalmas dolog derült ki a csobánkai halálos balesettel kapcsolatban, melyben egy három éves kislány vesztette életét. Egy szemtanú szerint az elhunyt kislány édesanyja nagy sebességgel kezdte el előzni a sort, ez okozta végül a balesetet, és egy másik kommentelő is azt állítja, hogy a kislány a vétkes kocsiban ült. A rendőrség egyelőre nem szólal meg az ügyben, akár még hónapokig is vizsgálhatják a baleset körülményeit.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a kis Fruzsina édesanyjával tartott hazafelé, amikor a baleset történt. Bár a család azt már kijelentette, hogy az autóban biztosan volt gyerekülés, többen tudni vélik, hogy a kislány nem volt bekötve az ütközéskor. Egy szemtanú az interneten egyenesen azt állítja: a kislány édesanyja volt a vétkes.

„Nagyon lassú volt a sor, elment a türelme kivárni és előzni kezdett, nagy sebességgel és frontálisan ütközött”

– írja Csilla, akit nem sikerült lapzártánkig elérnünk, így azt sem tudtuk meg, hogy őt például kihallgatták-e a rendőrök.

Fotó: Keller Mátyás, Ripost

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletes szóvivője a Ripost-nak azt mondta: akár még hónapokig is vizsgálhatják a baleset körülményeit, addig természetesen azt sem árulhatják el, hogy valóban történt-e előzés. Egy másik internetes kommentelő fejtegetése alapján viszont nem feltétlenül előzött az édesanya, elképzelhető, hogy az csak az útviszonyok miatt tűnhetett úgy. „Mindenki a másik sávba tolja át az autóját a kanyarok, meg az út szélén lévő kráterek miatt. Az élesebb kanyarokban szélesíteni kellene a sávokat fél-fél méterrel legalább”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.