Létrehozva: 2019.11.17.

Durva dolgot művelt a féltékeny nő Kecskeméten

A kecskeméti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és a gyanúsított ellen vádemelést javasolnak.

Névtelen bejelentés érkezett 2018. március 22-én este a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a megyeszékhely egyik utcájában egy nő megrongált egy autót.

Fotó: police.hu

A helyszínre érkező rendőrök családi vitába csöppentek. A jelenlévők elmondták, hogy egy férfi és élettársa az utcán – az asszony féltékenysége miatt – összevesztek. A férfi kocsija a közelben állt, így a nő azon töltötte ki dühét: először letörte az autó egyik visszapillantó tükrét, majd egy, a szemétből kivett ruhaszárító maradványával elkezdte szétverni a járművet. A legtöbb üveget kitörte, tönkretette a lámpákat, letörte az ablaktörlő lapátot. A rombolást az utastérben folytatta: megrongálta a műszerfalat, végül eltépte a forgalmi engedélyt.

A helybéli 33 éves nőt a járőrök előállították. Őt a vizsgálók garázdaság vétség és – mivel egy közokiratot is tönkretett – okirattal visszaélés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A szabadlábon védekező asszony ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak