Létrehozva: 2019.10.21.

Negyedik napja keresnek egy eltűnt magyar túrázót

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. október 21., hétfő (MTI) – Negyedik napja keresnek a román hatóságok egy magyar túrázót az erdélyi Bihar-hegységben – közölte a Bihar megyei rendőrség.

A miskolci születésű, debreceni lakcímmel rendelkező 29 éves férfi több mint egy hete érkezett túrázni az Erdélyi-szigethegységhez tartozó Bihar-hegységbe.

Alina Farcuta rendőrségi szóvivő az MTI-nek hétfőn elmondta: a fiatalember családja múlt pénteken értesítette a romániai rendőrséget, hogy nem sikerül kapcsolatba lépniük vele. Hozzátette: a családtól tudták meg, hogy J. P. egy hete vasárnap indult el a Pádis-fennsíkra, ahová meg is érkezett, de a csütörtöki nap után már nem válaszolt a telefonhívásokra. Azóta több román hatóság egységei kutyák bevonásával keresik, de egyelőre csak a férfi gépkocsiját és hátizsákját találták meg. A rendőrség – a család beleegyezésével – a fiatalember személyleírását és fényképét is közzétette a sajtóban, a lakosság segítségét kérve a megtalálásához.

Adrian Marin, a Bihar megyei hegyimentő szolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: egy túrázó csütörtök este jelentette, hogy az Elveszett Világ turistaúton a Fekete-zsomboly közelében megtalálta az eltűnt férfi táskáját, benne az iratait és fényképezőgépét.

Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivőjének közlése szerint a keresésben a tűzoltóság, a csendőrség, a rendőrség és a hegyimentők csoportjai, valamint az Erdélyi-középhegység Natúrpark személyzete vesznek részt. Szombatig mintegy 170 hektáros területet sikerült átfésülni. Hozzátette: jelenleg 17 tűzoltó, hét csendőr és két hegyimentő van a térségben. Megjegyezte: óriási, helyenként sziklás, szakadékos területet kell átfésülni, ezért sok időbe telhet a keresés.

 

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

life.hu

Trendi és elegáns - Ezeket a hercegnőket kövesd a legújabb divattippekért

life.hu

Csillagjegyek, akik mindenkinél jobban értenek a pénzhez

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben