RETRO RÁDIÓ

Borzalom a Pest megyei erdőben: kerekesszékben ülő holttestre bukkantak

Borzalom a Pest megyei erdőben: kerekesszékben ülő holttestre bukkantak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 02. 10:45

Az idős férfi három másik emberrel élt, akik egyáltalán nem gondoskodtak róla.

A Pest Megyei Főügyészség kérte egy férfi és egy nő letartóztatását, mert nem gondozták megfelelően a velük élő idős, beteg, mozgássérült férfit, akit, miután meghalt, a holttestét Szentmártonkáta mellett egy erdőbe vitték.

Képünk csak illusztráció.

A bűnügy gyanúsítottjai két férfi és egy nő egy albérletben éltek a sértettel. Az idős férfinak korábban mindkét lábát amputálták, kerekesszékkel közlekedett. Az egyik férfi elvette az idős ember bankkártyáját, ő vette fel a nyugdíját, a pénzből enni és inni adott neki. Ezen felül nem gondoskodott róla, albérletről-albérletre magával vitte őt. Több esetben úgy költöztek el a gyanúsítottak, hogy az idős embert teljesen magára hagyták. Ilyenkor idegen emberek vagy a családsegítők gondozták a sértettet. Az idős férfi bankkártyáját ekkor is a gyanúsítottak használták.

2017 februárjában a családsegítők olyan leromlott állapotban találták a sértettet, hogy egy budapesti kórházba vitték. Ott rendszeres orvosi és egészségügyi ellátásban részesült. A bácsi elmondta, hogy iratait és bankkártyáját elvették tőle, és fél az egyik gyanúsítottól, mert bár fizikailag nem bántotta, de megfélemlítette. Kezelése során a fizikai állapota javult. Bankkártyáját ekkor letiltotta.

A gyanúsítottak közben Szentmártonkátára költöztek, és észlelték, hogy nem tudják használni a sértett bankkártyáját. 2017 októberében a nő elment meglátogatni az idős embert. Kitolta a kerekesszékben ülő sértettet a kórházból és társaival egyenesen egy bankfiókba vitte, ahol kivetették vele a számláján lévő összes pénzét.

Ezután Szentmártonkátára, az albérletükbe vitték az idős embert. Orvost nem hívtak hozzá, gyógyszereiről nem gondoskodtak. A sértett alig evett, többször rosszul lett, majd egyik este meghalt. Halálakor ugyanabban a ruhában volt, amiben a kórházból elhozták. A gyanúsítottak a kerekeszékkel együtt kitolták a sértett holttestét az erdőbe, ahol később mások megtalálták.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói alapos nyomozás eredményeként hétfőn vették őrizetbe az egyik férfit és a nőt. Társuk szökésben van.

A minősített emberöléssel gyanúsított férfi és nő szökésének veszélye a bűncselekmény kimagasló tárgyi súlya és életvitelük miatt fennáll. Ez a körülmény a letartóztatásukkal akadályozható meg. A Pest Megyei Főügyészség ezért kérte a gyanúsítottak letartóztatását – írja az ügyészség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.