Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.01.

Megölése előtt rettegett barátjától a kőbányai lány - meg is kínozták

Órákkal a halála után találtak rá egy 23 éves kõbányai lányra, és elsõ látásra egyértelmû volt, hogy gyilkosság áldozata lett. A tettes órákon keresztül kínozta a lányt, majd rázárta az ajtót. A Ripostnak a szomszédok számoltak be a történtekrõl. Csapó Dániel Márkot tegnap Frankfurtban letartóztatták.

Rendőrök lepték el kedden délután a fővárosi Kolozsvári utcát. A békés társasház ilyet még nem látott: holtan találták a 23 éves lakót, K. Katalint. A %Ripost% információi szerint a lány száját először betömték egy ruhával, hogy ne kiabálhasson, majd addig kínozták, amíg bele nem halt.

- Borzasztó ez az egész

– kezdte lapunknak Kata szomszédja.

– Látásból ismertük a lány barátját, sokszor járt ide. Az utóbbi hetekben viszont már nem voltak együtt, Kata szakított, hallottuk, hogy a fiú, Dani ezt nem nagyon tudta elfogadni. Folyamatosan zaklatta a lányt, amitől Kata egyre jobban kiborult. Korábban Daninak is volt kulcsa a lakásához, ezért néhány napja lecseréltette a zárat, hogy ne tudjon bemenni hozzá a fiú.

K. Kata az utcában lévő kisboltban dolgozott eladóként. Rettegett volt barátjától, és ezt megosztotta a munkatársaival is. Amikor zárat cseréltetett, adott kulcsot a boltban dolgozó barátnőinek és a lelkükre kötötte: ha nem menne időben dolgozni, akkor menjenek át hozzá és nézzék meg, minden rendben van-e.

 

- A házon lévő külső kamerák felvételei szerint már hétfő este eljött hozzá a fiú

– tudtuk meg egy asszonytól.

-  Kata éppen jött haza a munkahelyéről, pizzát rendelt. Mire hazaért, a pizzás és Dani is a kapuban várta. Átvette az ételt és Danival együtt mentek be a házba. Gondolom, ezért keresi a rendőrség a fiút...

Kata életének legrosszabb döntése volt, hogy egykori barátját beengedte. Többé nem jött ki élve a lakásából.

- Kedden délután három óra körül jött el a lakáshoz Kata kollégája, ugyanis a lány nem ment dolgozni

– meséli a szomszéd.

– Elfordította a kulcsot a zárban és benyitott: ekkor látta meg vérben fekvő, mozdulatlan barátnőjét, néhány lépésre az ajtótól, a folyosó és a konyha között. Azonnal hívta a mentőket és a rendőrséget. A hatóság a helyszínelés idejére lezárta az egész folyosót, a lányommal alig bírtunk bejönni a lakásunkba. Annyi vér volt a lakásban, hogy kifolyt az ajtó alatt! Úgy tudjuk, hogy a gyilkos sokáig kínozta a lányt. Betömte egy ruhadarabbal a száját és vágásokat ejtett a testén, én úgy hallottam, még a torkát is elvágta végül! Biztos végignézte, ahogy elvérzik és meghal, hiszen utána elvette a lány kulcsát és bezárta maga mögött a bejárati ajtót.

A rendőrség mindössze annyit közölt, hogy kedden délután 14 óra 11 perckor kaptak bejelentést a holttest megtalálásáról. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért nyomozást indítottak, és ennek során megállapították, hogy a bűncselekménnyel Cs. Dániel gyanúsítható megalapozottan. Ellene országos körözést adtak ki.

A fiú barátai a %Ripost%-nak elmondták: mindannyian felkeresték a fiút.

- Mindannyian írtunk neki, hogy azonnal tisztázza magát, mert meg fogják lincselni - írta egy barátja kollégánknak. Barátságos, kedves és balhékerülő embernek ismerik a férfit. Ismerősei elképzelhetetlennek tartják, hogy gyilkolt.

A 23 éves Cs. Dániel ellen elfogatóparancsot, továbbá a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója soron kívül európai elfogatóparancsot adott ki. Szerda este fél hétkor Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták, A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik - írja a police.hu.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége