RETRO RÁDIÓ

Gusztustalan dolgot tett a magyar katona, erre nincsenek szavak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 08. 28. 19:20

A hivatásos őrmester nőknek mutogatta magát, ezért valószínűleg le is fogják fokozni.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt emelt vádat egy tiszthelyettessel szemben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál – írták.

A vádirat szerint 2018. decembere és 2019. januárja között a hivatásos őrmester több Komárom-Esztergom megyei településen autóval közlekedve megállt az utcán gyalog közlekedő sértettek mellett. Az elkövető a lehúzott ablakon keresztül az autótól karnyújtásnyira tartózkodó sértetteket megszólította és útbaigazítást kért tőlük, miközben nemi szervét mutatva azon önkielégítő mozdulatokat végzett. A katona a mintegy két hónap leforgása alatt nemi vágyának kielégítése céljából két fiatalkorú, valamint négy felnőtt korú – köztük egy várandós – nő előtt mutogatta magát szeméremsértő módon.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a katonát, aki a terhére rótt cselekményt beismerte – közölték.

A tavaly július 1-től hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt kérte, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és – mivel méltatlanná vált rendfokozat viselésére – katonai büntetésként lefokozást szabjon ki a vádlottal szemben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.