Marics Peti
Elképesztõ dolog derült ki kihallgatásakor a 11 éves N. Dorottya csábítójáról: a 15 éves szlovákiai fiú valójában lány! A gyerek mindenkit becsapott, még Dorottyát is, aki romantikus gyerekszerelemnek élte meg a történteket. Mostanra mindenki otthon van.
A 11 éves csepeli N. Dorottya számára egy csoda szép gyerekszerelem K. Krisztián, és eszébe se jutott soha, hogy a másik ilyen csúnyán becsapja. A kislány annyira odavolt 15 éves szlovákiai magyar választottjáért, hogy összepakolt, és megszökött vele.
A rendőrök Pécsett, egy InterCity vonaton találták meg őket, és ezután jött a hideg zuhany mind a két gyereknek!
„Döbbenetes dolgok derültek ki a kihallgatáskor! A rendőrök elkérték a kisfiú iratait, ám kiderült, hogy azok hamisak. Ekkor mondták, hogy vegye le magáról azt a bő inget, amit viselt.
Segítettek neki, és ekkor kerültek elő a valódi papírjai, amik egy lány nevére szóltak, valamint a teste is egyértelműen egy női test volt”
– árulta el a %Ripost%-nak Nagy Brigitta, Dorottya nagynénje.
A rendőrségen Dorottya is ott volt. Hogy hogyan reagált a meghökkentő hírre, és mi történt azóta, azt megtudhatja a hétfői %Ripost%-ból.