RETRO RÁDIÓ

Magyarországra hozták az alvilág terminátorát

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 07. 18. 22:00

Két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit csütörtökön szállítottak Magyarországra - közölte a rendõrség a honlapján.

A gyanú szerint a 38 éves D. Csaba tavaly szeptemberben meggyilkolt egy vállalkozót Budapesten, a Pólus Center mögött, ezen kívül gyilkolt még Belgrádban és Amszterdamban is.

A vajdasági születésű férfit idén márciusban fogták el egy csehországi szállodában. A magyar hatóságok már akkor felvették a kapcsolatot Csehországgal, hogy adják ki a bérgyilkost, majd a prágai bíróság úgy döntött, hogy Szerbiának és Magyarországnak is kiadható D. Csaba. Végül a cseh igazságügy-miniszter úgy döntött, hogy Magyarországnak adják ki. A férfi ma a Terrorelhárítási Központ a rajkai határátkelőnél átvette a férfit és Budapestre hozta.

D. Csaba 2018. nyarán egy amszterdami étteremben, fényes nappal likvidált egy horvát maffiózót. A holland rendőrség által közzétett videón az látszik, hogy nyugodtan besétál a vendéglőbe és tüzet nyit.

Néhány hónappal később a férfi Magyarországon is lecsapott és a Pólus Centernél ölt meg egy magyar vállalkozót. Idén januárban pedig a szerb lapok szerint Belgrádban a nyílt utcán lőtt le egy férfit, Nebojša Markoviæot, aki épp egy babakocsit próbált betenni az autójába. Az áldozat Aleksandar Šaracnak, egy hírhedt, Pink Panther nevű bűnbanda tagjának a sógora volt. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.