Létrehozva: 2019.07.02.

Közölte a rendőrség: Ezt a férfit is meg akarta öletni Portik Tamás

A hajtót még 1996. november 13-án érte több lövés, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Újabb, az 1990-es évek leszámolásait érintő nyomozás zárult le az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint.

A rendőrség szerint Portik Tamás adott utasítást arra, hogy 1996-ban likvidálják a többszörös bajnok ügetőhajtót, L. Csabát. A merényletkísérletre 1996. november 13-án került sor, az azóta már lebontott ügetőpályán. Bár a férfit több lövés is eltalálta, életveszélyes sérülései ellenére túlélte a lövöldözést.

A bíróság 2018-ban Tanyi Györgyöt és testvéreit: T. Józsefet és T. Jánost, valamint B. Lászlót jogerősen börtönre ítélte emiatt. 

A bűncselekmény hátterét és azt, hogy ki adott parancsot a hajtó likvidálásra csak a mostani nyomozásban sikerült bizonyítani.

A fogathajtó annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a Budapest III. kerületben található Ladik utcában öltek meg, Portik Tamás megbízásából. A KR NNI nyomozásának adatai szerint  az L. Csaba ellen elkövetett bűncselekmény mögött is Portik Tamás állt, mint felbujtó. 

L. Csaba tavaly áprilisban a %RIPOST%-nak elárulta, nagyon örül neki,  hogy hamarosan pont kerül az ügy végére. Végül több mint egy évet kellett erre várnia.

A hajtó elleni merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő – Budapesten zajló – leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása, amelyek közül az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Most a T. Pál ellen 1996. november 21-én elkövetett gyilkossági kísérlet felderítésén dolgoznak a nyomozók. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak