RETRO RÁDIÓ

Haragosaira gyújtotta házaikat egy begőzölt szabolcsi férfi

Haragosaira gyújtotta házaikat egy begőzölt szabolcsi férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 20. 17:25

Többek közt emberölési kísérlet miatt emeltek vádat egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi ellen. A vádlottnak több haragosa is volt, akiket többször is fenyegetett veréssel és késeléssel. Késõbb a férfi agresszívabbá vált és tettlegességig fajult az ügy.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi ellen emelt vádat a megyei főügyészség, mert a kécskei lakos ismerősei és haragosai ingatlanjait is felgyújtotta – tájékoztatott a MTI.

Martossy György megbízott főügyész közölte, hogy a vádirat szerint a férfi 2018 májusában veréssel és késeléssel fenyegetett meg több embert, aki a szomszédságában lakott. A vádlott később erőszakosabb lett, május végén volt élettársa házának a melléképületét gyújtotta fel, júniusban pedig három héten keresztül egyik haragosának ingatlanjára mászott be, hogy éjjelente felgyújtson egy-egy épületet.

A férfi emellett két kékcsei és két cigándi helyen is gyújtogatott, két esetben a felgyújtott melléképületekről a lángok átterjedtek a lakóépületekre is, amelyekben idős emberek éltek. A házakban élőket ki kellett menekíteni. Az ügyész szerint, amennyiben a kékcsei férfi beismeri a felsorolt tetteket, akkor 15 év fegyházbüntetésre számíthat.
  
   
  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.