RETRO RÁDIÓ

Fordulat a budapesti túszejtő ügyében, kamerákkal figyelik

Fordulat a budapesti túszejtő ügyében, kamerákkal figyelik
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 08. 08:40

Minden mozdulatát nyomon követik. Édesanyja szerint a fia egyszerûen meg akart halni.

Teljesen felépült, sőt, már el is hagyhatta a tököli rabkórházat a túszejtő, szökött bankrabló, a 35 éves Sz. Károly. A férfi öt lövést kapott az őt üldöző rendőröktől, de egyik sem ért létfontosságú szervet.

A Blikk információi szerint a rabot az egyik fővárosi börtönbe vitték. A protokoll szerint jelenleg egyszemélyes cellában őrzik, a nap 24 órájában kamerák figyelik minden mozdulatát.

Sz. Károly számára nem ismeretlen a börtön világa, 2017-ben kirabolt egy kőbányai bankfiókot, ám menekülés közben elütötte egy autó. Tettéért kilenc év börtönbüntetést kapott. A februári tárgyaláson egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt vitték zárkájából a bíróságra. Garázdaság és rongálás miatt 1 év 1 hónap börtönt kapott. Ekkor rontott rá a büntetés-végrehajtás őrére, elvette annak fegyverét, majd kirontott a teremből.

A tárgyalást vezető bíró megnyomta a pánikgombot, ezért az egyik biztonsági őr a kapuból azonnal a teremhez rohant. Az ajtóban találkozott össze a szökni próbáló rabbal, aki az őr fejéhez pisztolyt szorítva távozott az épületből.

Sz. Károly a túszul ejtett férfit szabadon engedte, majd – folytatva ámokfutását – beült egy arra közlekedő autóba. A 63 éves sofőrt arra kényszerítette, hogy arra hajtson, amerre ő mondja. A Szentmihályi úton a dugó miatt kipattant a kocsiból, és megpróbált átszállni egy Mercedesbe, amelynek a sofőrje szembeszállt a rabruhában és lábbilincsben menekülő férfival.

A néhány perces közelharc után Sz. próbált elszaladni, ám pár lépést követően a rendőrök lövései megállították. Később kiderült: nem volt golyó abban a fegyverben, amelyet Sz. megszerzett az őrtől.

Miután sérüléseit a helyszínre érkező mentők ellátták, az Országos Baleseti Intézetbe szállították, ahol több beavatkozáson is átesett. Édesanyja pár percre bemehetett hozzá.

"Három percet beszélhettem a fiammal" – mondta korábban Sz. Károly édesanyja, aki szerint a fia egyszerűen meg akart halni. Mint mondta, régen jó gyerek volt, de rossz társaságba keveredett.

A rendőrség közlése szerint Sz. Károly februári ámokfutása alatt legalább nyolcféle bűncselekményt követett el. Így nem kizárt, hogy a többszörös visszaesőnek számító férfi élete végéig börtönben marad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.