RETRO RÁDIÓ

Mindent vett a kamera, így kapták el a budapesti villamosok rémét

Mindent vett a kamera, így kapták el a budapesti villamosok rémét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 22. 10:35

A fiatal férfi januárban több utast is megtámadott, volt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A 28 éves budapesti K. Richárd január 16-án Budapest II. kerületében, a Margit híd budai hídfőjénél megpróbálta kitépni egy idős férfi kezéből a táskáját. A sértett nem engedte el a táskát, így a férfi lerántotta őt a lépcsőn. Az idős férfi az esés következtében elvesztette az eszméletét és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Öt nappal később, január 21-én K. Richárd a 17-es villamoson ki akarta venni az egyik utas kezéből a mobiltelefonját. A nő nem engedte el a telefont, ezért, amikor a villamos megállt a Zsigmond téri megállónál, a férfi lerángatta a sértettet járműről. A megállóban várakozók a nő segítségére siettek, és megpróbálták a férfit visszatartani, de elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt, és kedden lakásán elfogták. A nyomozók K. Richárdot rablási kísérlet és súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és letartóztatását kérték - írja a police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.