Létrehozva: 2019.02.26.

Ilyen keményen büntetik a korrupt magyar rendőröket

Õrizetbe vettek több autópálya-rendõrt, akikkel szemben felmerült a hivatali vesztegetés gyanúja. Az ügyben több házkutatást is tartottak, melyek során tízezernél is több euró készpénzt találtak.

Halmozati szinten akár 12 év szabadságvesztéssel is sújtható a hivatali vesztegetés elfogadása, ám az általános büntetési tétel 2 és 8 év között mozog.

Mindezt azért fontos megjegyezni, mert kedden őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, akik a gyanú szerint készpénzért cserébe elengedték a büntetéseket és a vétkes autósokat is az M1-es autópályán Győr-Sopron-Megyében.

Az ügyben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indított eljárást. Az előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban 18 embernél tartottak házkutatást, melyek során több mint 10 ezer euró készpénz került elő.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség központi honlapján közleményt jelentetett meg, melyben kijelenti, hogy: „elhatárolódik a rendőrség a jogsértő munkatársaitól”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó a Budapest felé vezető főúton, baleset történt

NÍNÓ

Nagy az aggodalom, napok óta nem került elő a 14 éves Milán

NÍNÓ

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

NÍNÓ

Sokkoló fotókat kaptunk a budapesti balesetről, épségben mászott ki a sofőr

NÍNÓ

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes az útzár

NÍNÓ

Drámai részletek a tragédiáról, ide csapódott be a repülőgép Ráckeresztúron

NÍNÓ

Nagy a baj, gázolt a Nyugatiból induló vonat

NÍNÓ

Most kaptuk: lezuhant egy repülő Ráckeresztúrnál, tragédia történt