Létrehozva: 2019.02.11.

Fordulat a 3 éves Pannika ügyében: kiderülhet, ki miatt halt meg

Kiderülhet a mai szembesítésen, ki miatt zuhant a halálba Pannika.

Több mint másfél év után ma kiderülhet az igazság a negyedik emeleti ablakból kiesett A. Pannika halálával kapcsolatban. A tragikus ügyben indított rendőrségi nyomozás keretében szembesítést tartanak: a kislány szüleinek és keresztanyjának kell egymás szemébe nézve a nyomozók kérdéseire válaszolnia.

A felelősségre vonás szempontjából nagyon fontos, hogy végre kiderüljön: kinek a hibájából halt meg a pici gyerek. Pannika szüleinek és a keresztanyának az állításai szöges ellentétben vannak egymással.

A család kistarcsai albérletében 2017. május 20-án a gyerekre a keresztanyja vigyázott, a szülei éjszakai műszakban dolgoztak. A nő azonban korán reggel eljött, mert munkába kellett mennie, a 3 éves kicsit pedig magára hagyta az ingatlanban. Panna felébredt, felmászott a tetőtéri ablakhoz, majd azon átbillenve kizuhant. Édesapja a ház előtt mozdulatlanul talált rá. A kislány életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.

Legalábbis sokáig mindenki így hitte, ám a nyomozás előrehaladtával egyre több kérdőjel merült fel az ügyben. A szülők először azt állították, fogalmuk sem volt arról, hogy az alkalmi bébiszitter magára hagyja a gyereket, később azonban az anya megbukott a hazugságvizsgálaton. Kiderült: nagy valószínűséggel nem először történt ilyen, így pontosan tisztában volt azzal, hogy Panna, ha rövid időre is, de felügyelet nélkül marad a lakásban. A keresztanya még telefonos üzenetekkel is bizonyítani tudta, hogy az anyával megbeszélte, milyen feltételekkel tudja vállalni a kicsi őrzését.

Az ügyben kirendelt fizikus szakértő két teóriát állított fel. Az egyik szerint Pannika valóban egyedül volt a lakásban, egy szék segítségével felmászott az ablakhoz, majd onnan kizuhant. A szakértő azonban az idegenkezűséget sem tartja kizártnak, vagyis hogy valaki felemelte Pannikát az ablakhoz, majd elejtette. Az utóbbi esetben nagy kérdés, ki volt otthon vele a tragédia időpontjában.

Az is megválaszolásra vár, hogy ki adott alkoholt a picinek, a boncoláskor ugyanis a vérében egy deci sörnek vagy fél deci bornak megfelelő mennyiséget találtak - írta a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton