RETRO RÁDIÓ

Visszataszító, mit művelt a rábízott kiskorúval egy budapesti férfi

Visszataszító, mit művelt a rábízott kiskorúval egy budapesti férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 28. 13:55

A férfi pornóképeket készített a gyerekrõl, késõbb pedig az interneten meg is osztotta azokat.

A kerületi ügyészség vádirata alapján a bíróság 9 év börtönre ítélt egy férfit gyermekpornográfképek készítése, átadása, tartása miatt; az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A 45 éves férfi 2010-ben a felügyeletére bízott kiskorúról pornográf felvételeket készített, amelyeket otthonában tartott. Majd 2016-2018. között több ezer, kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg és tárolt a számítógépén. A vádlott ezeket az úgynevezett ,,darkneten” kutatta fel, és maga is osztott meg ilyen felvételeket.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a vádlott ellen gyermekpornográfia miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság által tartott előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett. Õt a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, 9 év börtönre, valamint 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezéssel élt - tájékoztatott az ügyészség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.