
Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erõforrások minisztere szerdán Budapesten.
Kásler Miklós közölte, a "Három generációval az egészségért" elnevezésű program
célja az egészségben eltöltött évek számának növelése,
a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorai, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése.
![]()
Mint mondta, a népbetegségek kialakulásának megakadályozása kulcskérdés, gyermekek esetén a megfelelő életvitel kialakítása sporttal, egészséges étkezéssel, életvitellel, de a szív- és érrendszeri problémák kialakulásában is szerepet játszik a testsúly, a mozgáshoz való viszonyulás és a dohányzás.
Kásler Miklós hangsúlyozta,
a cél a 45-65 év közötti lakosság korai halálozásának megelőzése, a dohányzás visszaszorítása, a felnőttkori elhízás megakadályozása.
![]()
A miniszter, aki az egészségügyért és a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót, bejelentette azt is, hogy
44 kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton.
A gyermekszülés megfelelő körülményei, annak nyugodt lefolyása növelheti a későbbi gyermekvállalási kedvet, és ma már általános igény a szülőktől, hogy családias, intim környezetben, de a kórház adta szakmai biztonság mellett hozzák világra gyermeküket.
Ezért is indította el a kormány 2018-2020 között 10 milliárd forint értékben a családbarát szülészetek pályázatot, aminek első fordulója zárult le most.







