RETRO RÁDIÓ

Elütött, majd megfojtott egy fiatal nőt Győrben a kegyetlen apa - ez jön most

Elütött, majd megfojtott egy fiatal nőt Győrben a kegyetlen apa - ez jön most
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 05. 00:20

A mintegy 15 percen át tartó fulladás különös kegyetlenséggel elkövetett esete az emberölésnek.

Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélték másodfokon is azt a férfit, aki még 2003-ban elütött autójával egy fiatal nőt, majd megfojtotta - tájékoztatta a Győri Ítélőtábla szóvivője az MTI-t.

A vádlott 2003 szeptemberében figyelmetlenül vezetett, autóval elsodorta a bicikliző nőt, aki elesett és elveszítette eszméletét. A férfi azt hitte, hogy a nő meghalt, és mivel el akarta kerülni a felelősségre vonást, úgy döntött, elviszi a helyszínről. A kerékpárt az út menti növények közé dobta, az áldozatot pedig az autó csomagtartójába tette.

Útközben észrevette, hogy nő él, ezért egy mellékútra hajtott. Felnyitotta a csomagtartót, kihúzta a nőt és több méteren át vonszolta a gazos-bokros területen. A védekező sértettet megütötte, majd befogta a nő száját, megragadta a nyakát és percekig kézzel fojtogatta. A sértett még ekkor is élt, ezért a vádlott a közelben talált műanyag zsineget a lány nyakára tekerte és azzal fojtogatta. A nő ebbe belehalt.

Ezután a vádlott beült a kocsiba, elment gyermekéért az óvodába, hazavitte, majd sötétedéskor visszament a holttestért. Berakta a csomagtartóba és a Mosoni-Duna árterére vitte. Hazament, de a kocsit nem vitte haza, azt állította, hogy ellopták, feljelentést is tett a rendőrségen.

A nyomozást 2005. február 7-én felfüggesztő határozattal lezárták, mert az elkövető ismeretlen volt, majd 2017. január 6-án a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ arról értesítette a nyomozó hatóságot, hogy egy más ügyben S. A. vádlottól vett DNS-minta egyezést mutatott több, az említett ügyben vett helyszíni mintával.

Ezek alapján az első fokon eljáró Győri Törvényszék a vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételesen szabadlábra bocsátása legkorábban 30 év után vizsgálható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, a másodfokú bíróság alaptalannak ítélte a fellebbezést. A vádlott egy baleset következményeit akarta leplezni és elkerülni a felelősségre vonást azzal, hogy megöli a nőt. Az elkövetés módja brutális, embertelen volt; a sértett halálát az okozta, hogy kézzel, majd zsineggel fojtogatták. A mintegy 15 percen át tartó fulladás különös kegyetlenséggel elkövetett esete az emberölésnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.