RETRO RÁDIÓ

Aljas dolgot művelt egy mindszenti nő a csongrádi bölcsődében

Aljas dolgot művelt egy mindszenti nő a csongrádi bölcsődében
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 12. 16. 11:45

A 43 éves asszonyra rendõrt hívtak, eljárás indult ellene!

A 43 éves nő még december 14-én 10 óra 30 perc körül ment be a csongrádi bölcsődébe, ahol besurrant a dolgozói öltözőbe, és két táskából is pénzt vett el, majd megpróbált lelépni.

Az intézmény igazgatójának azonban feltűnt az idegen, és kérdőre vonta.

Mivel nem tudott magyarázatot adni ottlétére, rendőrt hívott. A kiérkező körzeti megbízottak a nőt előállították, mivel addigra kiderült, hogy két dolgozó pénztárcájából is eltűntek a benne levő bankjegyek.

A rendőrök a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a cselekmény elkövetését. Az elvett pénzt a nyomozók megtalálták nála. A 43 éves mindszenti lakos ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.