Létrehozva: 2018.11.14.

Újabb részletek a 100 milliós pénzváltós rablásról

Mi van Budapesten? Fél évvel az elõzõ után újabb rejtélyes, akciófilmbe illõ, 100 milliós pénzrablás történt egy arab pénzváltónál. A májusi eset tettesei eltûntek, a mostanit is keresik a rendõrök. Kitört a pesti arab bandaháború?

A %Ripost% kiderítette: két héttel korábban már járt a rablás helyszínén az a férfi, aki megtámadta azt az arab pénzváltót, akitől 100 millió forintot, azaz 320 ezer eurót raboltak el az V. kerületben, a Régi posta utcában. A rabló pontosan tudhatta, hogy melyik nap megy a pénzváltó a táskáért, ugyanis felkészült rá és követte őt, majd a megfelelő pillanatban rátámadt, elvette a táskát, majd társához rohanva, motorral elmenekült. Az eset kapcsán a %Ripost%-nak megszólalt az egyetlen szemtanú.

Gurulós bőröndben volt a pénz, Svédországba repült volna vele

„Olyan volt, mintha színházban lennék!” – kezdte rémülten a %Ripost%-nak Margaret, akinek a ruhaüzlete előtt megtámadták az arab pénzváltót. Kiderült: hétfőn reggel 8:40 körül egy 35 éves arab állampolgár az V. kerületi Régi posta utcán található pénzváltóból kivett 100 millió forintot, azaz 320 ezer eurót tartalmazó összeget, amit belerakott egy gurulós táskába.

Betonba, majd autóba verte áldozata fejét


„Szokásos reggel volt, korábban megérkeztem az üzletbe” – mondta Margaret. „Felsétáltam a galériára, hogy átnézzem a postámat, ám ekkor zajt hallottam az utcáról.  Olyan volt, mintha szaladnának. Rögtön ezután egy hatalmas csattanást halottam, mint amikor valaki két kézzel valaki vállát jól megütik. Megfordultam, és mivel kilátok az utcára, láttam, hogy két férfi verekszik. Először arra gondoltam, hogy szórakoznak, de aztán a támadó megfogta a férfi fejét és először a betonba, majd egy parkoló autóba kezdte beleverni.”

Hogy ezek után mi történt, azt megtudhatja a szerdai %Ripost% napilapból!

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok