RETRO RÁDIÓ

Sejtik a dolgozók, ki foszthatta ki az éttermet a Király utcában

Sejtik a dolgozók, ki foszthatta ki az éttermet a Király utcában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 22. 20:05

Rendõrök és helyszínelõk lepték el a fõvárosi Király utcai thai étterem környékét délelõtt. A Ripost megtudta: kifosztották a trezort, a dolgozók sejtik is, ki tette.

Rendőrök leptek el tegnap egy Király utcai thai éttermet. A szomszédos műszaki bolt eladója elmondta a %Ripost%-nak, hogy délelőtt 10-kor, amikor nyitott, már nyomoztak a boltjánál, úgy hallotta, a szomszédos étterembe betörtek.

„Alig tudtam bejönni az üzletembe. Elég sokáig nyitva vannak, biztos azután törhettek be. A rendőrök a környékbeli üzletekben is körülnéztek, meg a házban is. Azt hallottam, hogy a házon belülről jutottak be” – mesélte a %Ripost%-nak egy másik eladó.

A thai étterem egyik alkalmazottja megerősítette értesülésünket, szerinte bennfentes lehet a tettes, mert ismerősen mozgott, tudta, mit és hol keressen.

„Van is sejtésünk, hogy ki volt – tette hozzá. – Gyorsan végezhetett, már csak azért is, mert az utcafronton semmi nyoma nincs a betörésnek. Van biztonsági kamera, az valószínűleg felvette az egészet, úgyhogy remélhetőleg hamar pont kerül az ügy végére."

Megkérdeztük a BRFK-t, hol tart a nyomozás, de egyelőre nem kaptunk választ, csak a helyszínelés tényét erősítették meg. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.