Havi 11 ezer forintért bérelhetnek egy szobát a rászorulók

Nehéz sorsú emberek lakják a Dózsa György úti hajléktalanszállót, mely inkább hasonlít kollégiumra, semmint tömegszállásra. Mindenkinek saját kis kuckója van, amit maga rendezhet be, nagy, tiszta, jól felszerelt közös konyha, mosó- és szárítógépek, fürdőszobák biztosítják az emberhez méltó körülményeket. Aki itt él, el tud járni dolgozni, és spórolhat is: a lakhatásért rezsivel együtt – amiben benne van a tűzhely és a háztartási gépek használata is – mindössze 11 ezer 400 forintot kell fizetni, főzhet magára, de sokszor osztanak meleg ételt különböző jótékonysági szervezetek. Előfordul, hogy többen összefognak, közösen főznek, ami kifizetődőbb.

„Itt az a legfontosabb, hogy biztonságban és melegben legyenek az emberek. Szakszerű ellátást, orvosi segítséget kapnak, szociális munkások támogatják őket ügyeik intézésében és lelkileg” – magyarázta lapunknak Juhász Arnold, az intézmény vezetője. „Heti rendszerességgel pszichológus és pszichiáter is a rendelkezésükre áll.”  

A cél az, hogy munkához, rendszeres jövedelemhez és lakhatáshoz juttassák a lakókat. Sokszor gondot okoz számukra egy munkahelyi jelentkezés, önéletrajt, kérvény megírása, jogaik érvényesítése, amiben szintén segítenek a szociális munkások. Gondozási program keretén belül segítséget kapnak a káros szenvedélyekről való leszokásban, a pénzzel való gazdálkodásban.

Varga Györgyné megmutatta aprócska, de takaros szobáját. Szerencséje volt: amikor a fiával együtt hajléktalanná vált, rögtön fölvették ide. Amikor meghalt a férje, Budapestre költöztek, de a fia munkahelye megszűnt, és nem talált időben másik állást, az albérletből menniük kellett.

„Lassan két éve élünk itt, a fiam a férfirészlegen” – mesélte a %Ripost%-nak. Megint kapott munkát, én pedig főzök és mosok mindkettőnkre. A szállás személyzete nagyon sokat segített, nem tudom, mi lett volna velünk, ha az utcán kell élnünk.”

Oraveczné már egy éve lakik a Dózsa György úti szükségszálláson. Meghalt a párja, és mindent az előző családja örökölt, ő pedig földönfutóvá vált.

„Egy évig kint voltam az utcán éjjel-nappal. Utána három hónapig bejártam a „fapadosra”, az éjjeli menedékhelyre, mire végre bekerülhettem ide. Súlyos betegségem miatt is fontos, hogy végre fedél van a fejem fölött. Itt tudunk fürdeni, főzni és mosni magunkra” – magyarázta Oraveczné.

A szálláson olyanok is vannak, akiknek van ugyan családjuk, de különböző okokból nem tudnak vagy nem akarnak hozzájuk költözni. A 74 éves Hrustinski Istvánné például Erdélyből jött Budapestre, mert itt kapott munkát, de amikor azt elveszítette, már nem volt hová visszamennie, és albérletet se tudott többé fizetni. A lánya látogatja őt, de nem tudja magához venni.

„Én is az éjjeli menedéken kezdtem, de itt egészen más, itt van egy kis saját szobám. Ráadásul nagyon rendesek, segítenek mindenben, a hivatalos ügyek megoldásában, sőt, az orvoshoz is elkísérnek” – mondta. Napjait az tölti ki, hogy a lányával való következő találkozást várja, és ennyi idősen is munkát keres.

Az átmeneti szálláson egy évre kötnek szerződést a lakóval, és ha rendesen fizeti a díjat, s nincs kifogás a magatartása ellen, ez még egy évre meghosszabbítható, különleges méltánylást érdemlő esetekben tovább is. Az időseket megpróbálják szociális otthonban elhelyezni, a fiatalok számára megélhetést, bérelhető lakást keresni. Az albérletek árának emelkedésével ez egyre nehezebb, de van, akinek sikerül. Azok is jó helyre kerülnek, akik visszatalálnak a családjukhoz, kibékülnek szeretteikkel. És sajnos vannak, akik – minden segítség ellenére – visszakerülnek az utcára. Nekik marad ismét a krízisszállás és a nappali melegedő.