RETRO RÁDIÓ

Nem akárhova rejtették a milliós drogot a magyarok

Nem akárhova rejtették a milliós drogot a magyarok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 08. 07:50

3780 gramm hasisgyanta és 228,8 gramm kokain került elõ. A cucc kereskedelmi mennyiség, és együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint.

A rendőrség gyanúja szerint a 40 éves kazincbarcikai B. András Spanyolországban drogot rejtett el egy magyar kamionszállítmányba, majd egy miskolci telephely előtt a 39 éves J. Lászlóval várta annak megérkezését 2018. augusztus 6-án délelőtt. A jármű betolatott a telephelyre, ahol megbontották a rakteret, melyből a 40 éves férfi egy laptoptáskát adott át a társának, aki azt az autójába tette.

A rendőrök ezt követően fogták el a két férfit, illetve intézkedtek a kamion sofőrjével és a telephely üzemeltetőjével szemben – őket később tanúként hallgatták ki. A nyomozók a kocsiba tett laptoptáskában – az előzetes szakértői vélemény szerint – 3780 gramm hasisgyantát, továbbá 228,8 gramm kokaint találtak, amelyek együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint.

A gyanúsítottak tartózkodási helyén végzett házkutatása során 4650 euró és közel 3 millió forint készpénzt, illetve további, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök.

B. Andrást és J. Lászlót gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.