RETRO RÁDIÓ

A jobbikos Staudt Gábort milliárdos ügyben jelentették fel

A jobbikos Staudt Gábort milliárdos ügyben jelentették fel
F.G.
Szerző
F.G.
Létrehozva2018. 08. 14. 14:25

A lengyel állam kárára elkövetett több mint két és fél milliárd forint értékû költségvetési csalás gyanúja miatt jelentették fel a lengyel ügyészségen Staudt Gábort, a Jobbik országgyûlési képviselõjét, az Országgyûlés igazságügyi bizottságának alelnökét és több társát. A feljelentõ szerint ezüsttel, arannyal, platinával követte el az áfacsalást a bûnbanda.

A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedő magyar bűnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek állítása szerint egykori társai átszámítva több mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot.

Staudtékat márciusban a magyar ügyészségen is feljelentette, majd az iratok a NAV-hoz kerültek, ám nyomozást végül azért nem indítottak, mert az adóhatóság álláspontja szerint, ha történt bűncselekmény, azzal nem a hazai, hanem a lengyel költségvetésnek okoztak kárt – tudta meg a Magyar Idők.

Az akkori feljelentés a jobbikos politikust azzal vádolta, hogy egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt, a bűnbandát pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt.

A feljelentés valóságtartalmát már a lengyel hatóságoknak kell vizsgálniuk, ám Staudt Gábor a márciusi feljelentést követően azt mondta: semmiféle adócsalásban vagy egyéb jogszabálysértésben nem vett részt. A Magyar Idők szerint, a nyugalmazott rendőrök szintén az ártatlanságukat hangoztatják.

A lengyel hatóságok a feljelentés nyomán várhatóan jogsegély keretében fordulnak majd a magyar hatóságokhoz, kérve a feljelentésben foglaltak kivizsgálását. Ha a magyar hatóságok megállapítják az alapos gyanút, nyomozás indulhat, amelynek keretében a legfőbb ügyész kérheti az Országgyű­léstől Staudt Gábor mentelmi jogának a kiadását.

Ezüst, arany, platina

Korábban a PestiSrácok a feljelentőtől úgy értesült, hogy a bűnbanda azért Lengyelországot szemelte ki, mivel mindenképpen a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni, és Lengyelországban találtak olyan vevőt, aki hajlandó volt tőlük bruttó áron nemesfémeket vásárolni, illetve úgy értesültek, hogy a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják téveszteni. Az áfacsaláshoz jelentős értéke miatt kitűnően megfeleltek a különböző nemesfémek: kezdetben ezüsttel csaltak, később a külön erre a célra gyártatott arany ékszerekkel és platinával is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.