RETRO RÁDIÓ

Most közölték: Ekkor zárják le fél Budapestet a dunai bomba miatt

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 07. 04. 19:17

Lakosságvédelmi intézkedés lesz csütörtök 8 órától Budapest több kerületében.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, robbanótestet találtak az Erzsébet híd budai hídfőjétől, a Lánchíd irányába 50 méterre, a Duna alján. A bomba biztosítása miatt a hajóforgalom korlátozásra kerül csütörtök 4 órától előre láthatóan 10 óráig a D1646,1 folyamkilóméternél, majd hajózási zárlat lesz előre láthatóan 10 órától, a Lánchídtól a Nemzetközi V. Hajóállomásig (a Sörház utca vonaláig).

A kiemelés, a hatástalanítás és az elszállítás idejére a rendőrség július 5-én 8 órától lakosságvédelmi intézkedés keretén belül az alábbi intézkedéseket hajtja végre:

Lezárják 2018. július 5-én előre láthatóan 10 órától a műveletek befejezéséig

- a Budapest XI., Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába,

- a Budapest XI., Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjénél az Erzsébet hídig,

- a Budapest I. és XI., Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest I., Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába,

- a Budapest I., Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest I., Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől,

- a Budapest I., Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest V., Pesti alsó rakpartot a Havas utcától az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest V., Astoriától a Szabad sajtó útját az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest V., Eötvös teret az Erzsébet híd irányába,

- a Budapest V., Apáczai Csere János utcát a Március 15. tér irányába,

- a Budapest V., Március 15. teret a Pesti alsó rakpart irányába,

- a Budapest I. és V., Erzsébet hidat.

A lakosságvédelmi intézkedés keretén belül a rendőrség kiüríti 2018. július 5-én 8 órától

- Döbröntei tér 2.

- Várkert rakpart 7-8.

- Várkert rakpart 9-11.

- Várkert rakpart 13-17. számú lakóépületeket, valamint a Rudas Gyógyfürdőt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a lakosság türelmét és együttműködését!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.