RETRO RÁDIÓ

Nagyon durva dolgot művelt a nő a váci drogériában, le is fotózták

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 06. 17. 22:45

Nem csoda, hogy rendõrségi ügy lett a dologból.

Azonnal eljárást indított a Váci Rendőrkapitányság egy nő ellen, aki több terméket is megrongált egy helyi drogériában - írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a 31 éves nő április 18-án, délután ment be egy váci drogériába, ahol egy ideig vásárlási szándékot színlelt, majd szóváltásba keveredett az őt figyelő üzletvezetővel, akit ezek után bántalmazott.

Az üzlet vezetője ezután abból a célból, hogy a nőt az időközben értesített rendőrök kiérkezéséig visszatartsa, bezárta a drogéria ajtaját. Ennek hatására a nő bedühödött, és előbb egy gyermekek részére kialakított bevásárlókocsival ütlegelte az ajtó üvegét, valamint az üzletvezetőt is megkísérelte újra bántalmazni, majd mérgében több terméket leborított a polcokról. Cselekményével összességében több mint kétszázezer forint kárt okozott.

A nőt a helyszínre érkező rendőrök a Váci Rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az esettel összefüggésben.

A gyanúsított ellen indított nyomozást a váci rendőrök a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Váci Járási Ügyészség részére.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.