RETRO RÁDIÓ

Kikészült a templomot felgyújtó fiú apja

Kikészült a templomot felgyújtó fiú apja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 04. 12:30

Fogalmuk sincs, miért raktak tüzet pont a két éve vásárolt, 9 millió forintot érõ orgona mellett a templomban - ezt mondta a nyomozóknak az a két fiatal, aki Kemenessömjénben péntekrõl szombatra virradó éjszaka a templomban gyújtott tábortüzet.

Fogalmuk sincs, miért raktak tüzet pont a két éve vásárolt, 9 millió forintot érő orgona mellett a templomban – ezt mondta a nyomozóknak az a két fiatal, aki péntekről szombatra virradó éjszaka jó mulatságnak találta, hogy a kemenessömjéni templomban gyújtanak tábortüzet. Az 1300-as években épült, nemrég felújított katolikus templom is megrongálódott, a 600 lakosú Vas megyei településen mindenkit felháborított a fiatalok felelőtlensége.

,,Megdöbbentem, amikor tudomást szereztem róla, mi történt "–mondta el a %Ripost%-nak Ferenc Tibor, a helyi Levendulafarm működtetője. - Mindenki fel van háborodva. Sokan akkor hallották, mi történt, amikor a polgármester megnyitotta szombaton reggel a Levendulafarm nyílt napját, itt tárgyalták az emberek az eseményeket. Megtudtuk, hogy a polgármester áramtalanította a templomot és ő hívta ki a tűzoltókat szombat hajnalban. Vasárnap azért megtartották a misét.

A két éve 9 millió forintért beszerzett német elektromos versenyorgona teljesen kiégett, és a nemrég felújított templom falait újra kell festeni. A tüzet falubeliek látták meg és ők kapták el a két fiatalt még aznap éjjel. Szemtanúk azt mondják, többen is lehettek, és akiket elkaptak, valószínűleg tudatmódosító szer hatása alatt álltak.

A rendőrség rongálás miatt indított büntetőeljárást. Egyelőre vizsgálják, szándékosan okozták-e a tüzet a fiatalok, vagy véletlenül gyulladt meg valami. A két fiatalt előállították, kihallgatták, azután szabadon engedték. A károkat hétfőn mérik fel. A polgármester facebook posztja alatt több szervezet és szomszédos önkormányzat, valamint a híren megdöbbent emberek is felajánlották a segítségüket.

- Az egyik fiatal helybeli, jól ismerem a családot. A gyerek apja zokogott, amikor megtudta, hogy az egyik elkövető az ő fia – mesélte el a %Ripost%-nak Kurucz Attila polgármester. Kurucz biztos abban, hogy szándékos gyújtogatás történt, a falubeliek szerint hatan voltak.  - Sok felajánlást és segítséget kaptunk, reméljük, hamar helyrehozhatjuk a templomunkat – tette hozzá Kurucz. - Többek közt a kanadai magyarok és a magyar kormány is segítséget ajánlott fel.

A helyreállításban Kemenessömjén számíthat a kormányra is - közölte a Miniszterelnökség. Soltész Miklós államtitkár együttérzését fejezte ki: „Megdöbbenéssel vettük a hírt a Vas megyei Kemenessömjén katolikus templomában okozott tűzről, amelyben teljesen elpusztult a mindössze két éve vásárolt orgona. A településnek és katolikus közösségének ezúton fejezzük ki együttérzésünket a jelentős lelki és anyagi kár miatt” – írta. Különösen fájdalmasnak és intő jelnek tartja az államtitkár azt a tényt, hogy a tüzet a két fiatal okozta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.