RETRO RÁDIÓ

Gyomorforgató, amit Pápán találtak egy földúton

Gyomorforgató, amit Pápán találtak egy földúton
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 22. 20:15

A rendõrség vizsgálatot indított az ügyben.

Múlt pénteken Pápán a Határ út közelében legalább 50-60 állat lenyúzott bőrét találták meg a helyiek. A város vezetése a maradványokat elszállíttatta, a hatóság pedig azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Dr. Lukács Attila az infopápa.hu-nak elmondta, hogy az illegálisan lerakott nagy mennyiségű bőrről kiderült: körülbelül 3-5 köbméternyi lesózott szarvasmarha- és birkabőr, ami valószínűleg a vágóhídról származik.

Az állatorvos szerint az történhetett, hogy a bőrök tönkrementek és az elkövető nem akarta vállalni a megsemmisítésüket, ezért inkább a földútra szórta őket – ezzel megszabadulva a problémájától.

A rendőrségen azonnal feljelentést tettek azok, akik megtalálták a bőröket.  A hatóság munkáját nagyban segítheti, hogy a helyszínen találtak két darab krotáliát (füljelző), melyek egyike osztrák, míg a másik szlovák eredetű.

Dr. Lukács szerint a bőrök nagyon komoly veszélyt jelentettek az emberre, mivel akár fertőzést is okozhattak volna. Ennek a vizsgálata jelenleg is zajlik.

A város polgármestere,  Áldozó Tamás azt mondta, hogy korábban csak a lomis tevékenységekhez kapcsolódó, háztartásokban keletkezett hulladéklerakás okozott problémát – ilyenre, mint a mostani eset, korábban nem volt példa.

Hangsúlyozta az is, hogy a körforgalom elől el nem zárt közterületeken találták meg az állati bőröket, így ebben az esetben az önkormányzatnak kell gondoskodnia a hulladék elszállításáról, de annak költségeit követelhetik.

Hozzátette:

Akkor lesz teljes a történet, ha a rendőrség kézre keríti a tettest és ő fogja megfizetni mind a hulladék elszállításának díját, mind pedig a rá kiszabott büntetést.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.